Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Meddőség a kineziológia szemszögéből

2010.02.17

Meddőség a kineziológia szemszögéből

Szomorú statisztikai adat, hogy sok nő nem tud teherbe esni, annak ellenére, hogy az orvosi vizsgálatok és a laboratóriumi leletek szerint minden rendben van a szervezetében. Ennek okai között szerepelnek: napjaink stresszes életvitele, késői családalapítás, korábban szedett fogamzásgátló gyógyszerek stb.

Természetgyógyászati megközelítésből minden testi betegség mögött lelki probléma bújik meg. Kineziológiai szempontból a meddőség egyfajta blokk a testben, testünk védekező reakciója valamilyen negatív élmény, esemény miatt. Ilyenkor egy régi, nagyon komoly lelki trauma blokkolhatja a szervezet megfelelő működését. Gyakran az agyunkban rosszul tárolt információk felelősek azért, hogy egy nő – hiába egészséges biológiailag  – mégsem képes áldott állapotba kerülni.

Elsődleges meddőség

A kineziológiai oldásokon a leggyakoribb okként az szokott felmerülni, hogy az illető nőt a szülei fiúnak várták (ez főleg az első szülött lánygyermekek esetében igaz, szinte 100 %-ban!). Gondoljunk bele: megszületett ez a lánybaba, akit a szülei – általában az apa – fiúnak várt, és nőként élete első „lépése”, hogy csalódást okoz a szeretett férfinek, vagyis az apának. Innentől fogva az egész élete az apának (a férfiaknak) való megfeleléssel telik. Ezek a nők lesznek az ún. karrierista típusú hölgyek, akiknek a férfiak gyakran nem is mernek a közelükbe menni. Ha az agyunk szerint folyamatosan férfiasan kell helytállnunk az élet minden területén, akkor miért pont az anyaság szerepe lehetne kivétel. Tehát blokkolás alá kerül ez a funkció is.

Kineziológiai kezeléssel felszínre kerülhet ez a probléma, és oldással orvosolható is. Persze a paciensnek is akarnia kell a változást, melynek az első, nagyon fontos lépése, hogy belássa a belső „átprogramozás” szükségességét.

Másodlagos meddőség

Előfordul olyan eset is, hogy egy anyuka, aki első gyermekével szinte rendelésre teherbe esett, hiába várja a második gyermekáldást. Nem érti, mi lehet a gond, hiszen az elsőnél nem volt semmilyen egészségügyi probléma.

Ilyenkor az anyaság szerep körül keresendő a probléma gyökere. Nem tartja magát jó anyának az illető nő, folyton elégedetlen azzal, ahogy ebben a szerepben megnyilvánul. Annak ellenére érezhet így, hogy környezetétől csupa pozitív visszajelzést kap az anyai tevékenységével kapcsolatban. Ez lehet, egy tudat alatti érzés, így nem is gondolja, hogy ez lehet a probléma hátterében, hiszen ő megtesz mindent anyaként. Lehet, hogy megterhelőnek érzi ezt a szerepet, és legbelül nem is akar többszörös anya lenni, hiszen nem tudná jól ellátni a feladatát. Az is előfordulhat, hogy tudat alatt aggódik, hogyan fogja tudni megosztani a szeretetét, és fél, hogy a nagyobb gyermeket a kistestvér születése által lelki sérülés érheti. (Ezt az érzést az erős anya-gyermek kötelék átvezeti a gyermekbe is, és a megszületett testvér iránt érzett féltékenység gyökerévé válhat)

Ezekben az esetekben is tudunk segíteni kineziológiai oldással. A felszínre hozott probléma megoldásával, felülírásával az agyban, új „gondolkodással” lehet készülni a második gyermek fogadására.

 

Bőszné Stofán Monika

kineziológus

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.