Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Oldás menete gyerekeknél

2010.04.10

A 6-7 éves kornál kisebb gyermekek esetében az anyuka oldásával érdemes kezdeni, ugyanis - mivel ebben az időszakban még közös az anya és a gyermek aurája - ilyenkor még az anya problémái vetítődnek ki a gyermekre. Nem is a saját problémája, mégis rajta okoz tüneteket.

A 7 évesnél idősebb gyerekeknél csak addig van szükség az anyuka jelenlétére, amig az anamnézis elkészül a gyermekről. Ebben a korban a gyermek már önállóan tud együttműködni a kineziológussal. Játékosan és kicsit rövidítve szoktam ezt a korosztályt oldani, mivel nem lehet túl sokáig visszaélni az együttműködésével és az összpontosított figyelmével. Kis beszélgetéssel, ismerkedéssel, oldódással kezdjük a kezelést, aztán ugyanúgy, mint a felnőtteknél, az izmok "behangolása" következik. Utána már megfelelő izomválaszokat fogunk kapni. Megkeresem a kort, ahol a probléma kezdődött, és utána a gyerek számára beszélgetésnek megélt oldási folyamat kezdődik. Megbeszéljük, mi volt a "rossz" abban az eseményben, hogyan történhetett volna másképp, hogy érezte volna magát biztonságban abban a helyzetben, a kapott pozitív képet valamiben vizualizáljuk, és elraktározzuk a fejecskéjében.

Ezek után automatikus folyamat indul a szervezetben, melynek eredményeképpen egyre kevésbé, majd már egyáltalán nem okoz feszültséget számára az adott szituáció.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.